vérvételre és levegőváltozás céljából
már régóta nem félek attól, hogy megszúrnak
tízéves rutint szereztem benne
a nővér nagyon közvetlen és kedves
megcsodálja a kék, mini IKEA-szatyromat
"még soha nem láttam ilyet", mondja
egyből jobb kedvem lesz tőle
attól jobban tartok, hogy elalszom
a vonaton, a váróteremben, akárhol
ébren akarok végre lenni
mint például tavaly ősszel
amikor még nem kezdtem dolgozni
és tele voltam életörömmel
tudtam, hogy megtalálom
a nekem való munkát, kihívást
és mint a népmesében szereplő lány
meg is találtam - meg nem is
élveztem is - meg nem is
de egyre többet szorongtam
mert egyedül maradtam benne
és nem akartam gondot okozni
mindent bevállaltam, én, egyedül
azt gondoltam, ez így rendben lesz
amikor pedig februárra kiderült, hogy
nagy gondok vannak és rosszul vagyok
akkor már tulajdonképpen késő volt
segítséget kérni, aludni próbálni,
menteni a menthetőt, kézen járni
nem tudtam okosan reagálni
túl sok volt a félelem és a fájdalom
bepánikoltam, összecsukódtam
nyolc hónappal később itt vagyok
viszonylag jól is vagyok
de még nem vagyok önmagam
keresem a célokat és álmokat
a motivációt és a lángolást
hogy úgy ébredjek fel reggel
hogy szeressem az életemet
és mosolyogjak a világra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése